Bánhegyi Ferenc előadása a Baranya megyei Szentlászlón

Bánhegyi Ferenc előadása a Baranya megyei Szentlászlón

2017. december 14-én tartott előadást Bánhegyi Ferenc a Baranya megyei Szentlászlón. Magyarországon ez az egyetlen olyan település, amelyik földrajzi előtag nélkül viseli a nagy király nevét.

Testvértelepülése a zömmel magyarok lakta horvátországi Szentlászló, amit a jugoszláv háborúban a szerbek szinte teljesen megsemmisítettek.

Templomát a magyar állam mellett a Szentlászló nevét viselő Kárpát-medencei települések támogatásával építettek újjá. Többek között erről is szó esett azon az előadáson, amit Szentlászló felnőtt lakossága és iskolás gyermekei kísértek figyelemmel a vetített képes előadás során.