A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja

A magyar szakirodalomban KITELEPÍTÉS

A német szakirodalomban ELŰZÉS fogalmat használ.

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja hivatalos magyar állami emléknap, amiről 2012 őszén hozott határozatot az Országgyűlés. Az emléknap dátuma 1946.  január 19. Ezen a napon kezdődött meg a magyarországi németek szervezett elűzetése, amikor az első, a budaörsi lakosokat szállító vonatszerelvény kigördült az állomásról.

A 2010-2014-es parlamenti ciklusbanKereszténydemokrata Néppárt kezdeményezte először, még 2012 őszén, hogy szülessen hazánkban hivatalos emléknap.

Ezt Óbudán követhettem, amikor Menczer Erzsébet országgyűlési képviselő vállalt szerepet. Erzsébet édesapaja volt az a MENCZER GUSZTÁV, aki 1945-1953 között a GULAG foglya volt. Ő alapította meg a SZORAKÉSZ (Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete.) Élsportoló, könyveket írt, de 2010 előtt nem jutott szerephez.  2011-ben 90 évesen halt meg.

Központi megemlékezések

2013 – első országos megemlékezés Solymáron,

2014 Budaörs volt, az a település, ahol az egész országban elsőként kezdték meg a németek kényszerkitelepítését

2015 –  Dunabogdány 

2016 –  Budaörs,   2017 – Sopronban,

2018 –  Bóly,  2019 –  Elek stb.

2022 – Bonyhádon ezen a napon volt a központi, országos megemlékezés.

1946.01.19. – 1948.05.30. (200-220.000 fő)

Budapesten elsősorban(CsepelenSoroksáronNagytétényben és Óbudán)

Néhány éve, hasonló alkalommal volt itt előadásom, amikor megemlítettem Nagy Imre dicstelen szerepét a svábok kitelepítése ügyében. Akkor sokan furcsán néztek, de éppen egy budafoki írástudó, Sebes Gábor írt azóta egy könyvet Nagy Imre-mítosz címmel, alcíme: Mese a jó kommunistáról. Ez egy tőrdöfés volt az egyébként padlássöprést is levezénylő „jóságos” Nagy Imre kultuszának.

Megjegyzés: 1945-ben a kommunista és a parasztpárt javasolta a kitelepítést. Az egyik politikai, a másik a földéhség okán.

Személyes élményeim

Gyermekkoromban rácsodálkoztam a szűkebb szülőhazámban Abaúj-Zemplénben HERCEGKÚT rendezett, tisztán tartott portáira, jólétet sugárzó házaira.

Amiről itt szólni szeretnék, az már a munkában töltött első éveim svábokkal kapcsolatos élményei. SOMOGYVÁR, ahol Koppány és Szent László tisztelete mellett a svábok életébe is bepillanthattam.

Aztán következett ETYEK, ahol szintén történelemtanár és népművelő voltam. Ezt a települést nagyon „kemény” svábok lakták. Itt Volksbund is működött, ami miatt 40 évvel ezelőtt még mély hallgatásba burkolódzott az egész falu. Itt még a német nyelv használatát is tiltották, ami azért a többi sváb községre nem volt ennyire jellemző.

1982-ben végeztem a szombathelyi tanárképző főiskolán, s a szakdolgozatom címe:

A VÁLI (MA BICSKEI) JÁRÁS NEMZETISÉGI VISZONYAI 1920-1945 KÖZÖTT

A 100 oldalas témát nem akarom itt idézni, de néhány mondatát, gondolatát érdemes éppen ezen a helyen feleleveníteni:

Irányi Dániel mondta 1872-ben:

„…az lesz Magyarország második Árpádja, aki a nemzetiségi kérdést szerencsésen meg fogja oldani.” Hogy ez megtörtént, vagy éppen most történik, azt döntse el mindenki maga.

A svábok tudják magukról, hogy ők nem „ugyanazok” a németek, mint a szintén német földről, bár onnan korábban beköltöző, városlakó iparosok, kereskedők az erdélyi szászok és a felvidéki cipszerek. Míg a svábok soha nem fordultak a magyar forradalmak, szabadságharcok idején a magyarok ellen, ez például az erdélyi szászokról nem mondható el.

Mint ahogy egy nagytétényi sváb származású barátunk említette egy alkalommal: ő 100%-ig sváb, de 1000%ig magyar. Ez kifejez mindent, s remélem, hogy nem érti félre senki.

Az 1910. évi népszámlálás 2 millió fölötti német anyanyelvű lakosról szól, ami 10.4 %-át tette ki a történelmi Magyarország lakosságának. 1920-ban 550.000 német élt a csonka hazában, ami 6.9 %-ot tett ki. Mai statisztika szerint 62.000 körüli a létszám, ami hozzávetőleg 0.7%.

Ez a drasztikus csökkenés a II. világháború utáni kitelepítéseknek, megtorlásoknak köszönhető.

Még ma is ajánlom az Örök tél című film megtekintését, ami pontos képet ad a százezernyi magyar, köztük a svábok málenkij robotra történő elhurcolásáról. A történelmi filmdráma bemutatója 2018. február 25-én, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján volt a Duna tévén.

Iskolafejlesztés téma a szakdolgozatból

Az 1920-as években állandó vita tárgya volt az anyanyelvi oktatás. Bleyer Jakab 1920-tól a Nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere volt, s éles harcot vívott a németek (svábok) jogaiért. Nagy szerepe volt abban, hogy a német anyanyelvű gyerekek az átlagnál nagyobb %-ban jártak az óvodába, (40%) és iskolába.

Gondoljuk el, hogy a Horthy korszak elején, amikor Magyarország a sír szélén állt, létezhetett egy Bleyer Jakab. Ilyen 1945 után elképzelhetetlen volt. Idézet Bleyertől:

Senki sem tudja a németségét vagy magyarságát jobban szeretni, mint én […]

miként az apa és anya iránti egyforma szeretetben sem.

Sohasem tudtam, melyiket szeretem jobban kettőjük közül, és mindig az volt a leghőbb vágyam,

hogy kölcsönös szeretetben és egyetértésben éljenek […].“

Bleyer Jakab elsősorban a Buda környéki települések népei előtt fejtette ki nézeteit. Igaz, ezzel szembekerült a magyar politikai élet szereplőinek egy részével, de ettől függetlenül 1933 végéig, haláláig aktív országgyűlési képviselő volt.

A nemzetiségi vita eredménye, hogy 1923-ban visszatértek az 1868. évi kiegyezési alaphoz és a trianoni elvhez. 1924-ben megalakult a Német Népművelődési Egyesület melynek egyik vezetője Gratz Gusztáv lett, aki külügyminiszter volt a Bethlen-kormány idején.

Ne feledkezzünk meg Klebelsberg Kunó szerepéről sem, aki a 20-as évektől kezdve a kisebbségi népcsoportokhoz tartozó gyerekek iskoláinak felállítását is kidolgozta.

Lehetne beszélni a Levente Egyesületek működéséről, vagy arról, hogy 25 féle újság között választhattak például a Buda környéki sváb települések lakosai. Szólhatnánk a bánsági származású, Zürichben született Basch Ferencről, aki a 30-as években a VÖLKISCH ideológia szószólója lett, majd a hazai németség vezére.

A természetes viták ellenére a német anyanyelvűek és a magyarok között az egyszerű, dolgos emberek szintjén nem volt ellentét. A bajok akkor kezdődtek el, amikor Hitler hatalomra került és többek között ide küldték azokat a főleg diákokból álló turistacsoportokat, akik a sváb falvakban házról házra járva elejtettek néhány szót a birodalmi eszmékről, a hitleri übermensch elméletről. A Dunántúl egyes területeit szinte már Németország részének tüntették fel néhány térképen. (A csehországi Szudéta vidék már élő példa volt.)

Innen az út egyenesen vezetett a nagy világégéshez, amit aztán egy elhibázott német-ellenes politika követett. Ezt is, akárcsak az első világháborút és következményeit, az angolszász világbirodalom irányította…

Mint ahogy ma is.

Németország már 1934-ben a gazdasági, területi, katonai szinten megnyomorított Magyarországot elsősorban gazdasági eszközökkel magához csatolta.

Sokak számára talán hihetetlen, hogy akkor, amikor a sváb kitelepítések már javában zajlottak, a legvadabb Rákosi- majd Kádár-korban német pénzemberek, bankárok szabadon jöttek-mentek a Szovjetunó által fogva tartott országban, s kereskedelmi szerződéseket kötöttek. Természetesen Moszkva engedélyével. Ez volt az IMPEXEK kora. (Borvendég Zsuzsanna kutatásai.)

Biztos vagyok abban, hogy az itt jelenlévő, német gyökerekkel rendelkező barátaink mind történelmi, mind földrajzi, mind erkölcsi háttér birtokában jól látják, hogy mi zajlik manapság a tágabb és szűkebb világban. És ha látják, akkor nem hagyják félrevezetni magukat egy újabb, előttünk álló nagy fordulat alkalmából. Mi, magyarok, akik akarjuk, jól látjuk a bajok forrását.

Dante szavaival zárom ezt a néhány, csupán kiragadott gondolatot.

A költőóriás a 14. század elején, amikor az Árpád-ház kihalását követő trónviszályok után Károly Róbert trónra került, írta, mondta:

„Oh boldog Magyarország!

Csak ne hagyja magát félrevezetni már!”