VI. Tétény Vezér Napja

VI. Tétény Vezér Napja

Nagytétényben, a Szelmann Házban 2019. november 16-án került sor a VI. Tétény Vezér Napja rendezvényre.
A 2014-ben kezdődő, ma már sikeres hagyományt teremtő Tétény Nap az előző évekhez hasonlóan sok érdeklődőt vonzott.
 
A nap során többféle kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek és szüleik. Az Üllőről érkező amatőr színjátszó csapat
A fehérló fia című ősmagyar népmesét adta elő. Ezt követően került sor Bánhegyi Ferenc Téténytől a trianoni tragédiáig című vetített
képes előadására. Az előadás egyben A Három Trianon című könyv bemutatója is volt.
Az előadást követően a könyv dedikálására került sor.
A rendezvényen részt vevő vendégek a hagyományokhoz igazodva a hun áldost kóstolhatták meg, ami ezen a napon is nagy siker volt.