Tétény Vezér napja - 2018.november 17

Tétény Vezér napja – 2018.november 17

2018. november 17-én került sor – Nagytétényben a Szelmann Házban idén már 5. alkalommal – Tétény Vezér Emléknapjára. A rendezvényt az Üllőről érkezett hagyományőrzők vezették be, akik Emese álmát adták elő. 
 
Ezt követően került sor Bánhegyi Ferenc Téténytől Trianonig című előadására. A vetített képes program a magyar történelem nagy csomópontjait, illetve e történelemkutatás új eredményeit vázolta fel úgy, hogy az ezer éves magyar históriával párhuzamosan Nagytétény történelmét is megismerhette a szép számú hallgatóság.
A délelőtt eseményeit hagyományosan a Hun Áldos bográcsos étel fogyasztása zárta, amelyre Szelmann Ház látta vendégül a megjelenteket.