Tematikus nap a Szent László Év alkalmából

Tematikus nap a Szent László Év alkalmából

2017. április 25-én az óbudai Béres József Általános Iskolában a tanulók és a tanárok tematikus napot tartottak a Szent László Év alkalmából. Ennek keretében az iskola volt történelemtanára és igazgatója tartott vetített képes előadást, amelyet mintegy kétszáz tanuló és az iskola felsős tanárai hallgattak meg. Az előadás Szent László életének legfontosabb eseményei mellett bemutatta azokat a kelet-európai helyszíneket, melyek szerepet játszottak nagy királyunk sorsában. A gyerekek képet kaphattak arról a történelmi korszakról és a mai napig példát mutató történelmi személyiségről, akiről 2017-ben az egész Kárpát-medencében, sőt annak határain túl is számos helyen megemlékeznek.