Pusztamonostor - A Három Trianon előadás

Pusztamonostor – A Három Trianon előadás

A Trianon sorozat következő részére, Bánhegyi Ferenc előadására 2020. október 8-án Pusztamonostoron került sor. A Három Trianon című könyv vetített képes bemutatójára a helyi nyolcadikos diákok mellett a község felnőtt lakosságának egy része is képviseltette magát.
 
A programban a nemzet nagy tragédiájának előzményei, felelősei, története és következményei is elhangzottak. Az 1920. június 4-ei békediktátum mellett a második Trianon, az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés Magyarországot szintén tönkretevő döntésére is kitért az előadó. A harmadik Trianon pedig az a folyamat, ami napjainkban zajlik Európában, s ami a nagy múltú és kultúrájú kontinensünk tönkretételét vázolja fel. 
 
A Trianon téma több változatban is szerepel a YouTube csatornán, többek között az ifjúságnak szóló 45 perces feldolgozása által:
 

A Trianon Év rendezvénysorozata szerencsére 2020. június 4-én nem ért véget. Nem csupán a járvány miatt, hanem mert nagyon sok embernek szerteágazó véleménye bontakozik ki a személyes találkozók és az internet segítségével jelenleg és a jövőben is.