A három Trianon című könyv hivatalos bemutatója

A három Trianon című könyv hivatalos bemutatója

A három Trianon című könyv hivatalos bemutatójára 2020. július 6-án került sor Budafokon a Szelmann Házban. A megemlékezésen több mint száz helyi lakos, ismerős, barát, érdeklődő jelent meg. A szerzőt a témáról történő beszélgetés során köszöntötte Németh Zsolt külügyi államtitkár, országgyűlési képviselő és Karsay Ferenc Budafok polgármestere.    

A könyvismertetőn továbbá részt vett Monostoriné Szeleczky Gabriella történelemtanár, előadó. Az est során élénk eszmecsere bontakozott ki Trianon története, elő- és utóélete hatásairól. 

Tekintettel a vírus okozta nehézségekre, a Trianonra történő felkészülés hiányosságaira, a magyarok egy döntő többsége azt szeretné, hogy 2020. június 4-ét ne tekintsük  a megemlékezések befejező napjának. Tartsuk továbbra is emlékezetünkben a gyásznapot, s tartsunk számos találkozót, megemlékező előadást, emlékmű avatást, amikbe vonjuk be elsősorban az ifjúságot. Mert a következő évtizedekben, évszázadban a magyarság sorsa kizárólag rajtuk múlik. 

A megemlékezést A három Trianon című könyv dedikálása zárta.